A Kezdetek

Marrie földjén, Ardbog megye sűrű, ködbe fúló erdei között nőtt fel a vadász, akinek nevét később sokan csak suttogva merték kimondani. A vadászt Torn Paradise-nak hívták. Gyermekként került az öreg íjkészítő mesterhez, egy mogorva, hallgatag emberhez, akinek kezei úgy ismerték a tiszafa és a kőris minden szálkáját, mintha imádságot faragna belőlük. A mester nem volt pap, sem nemes, de hitt abban, hogy az íj a Divine eszköze: távolságot teremt az ember és a vér között.

A fiú tőle tanulta meg nemcsak az íj készítését, hanem a vadászat törvényét is: csak annyit venni az erdőtől, amennyit a szükség megkíván. Ardbog népe szegény volt, gyakran az éhség határán élt, és a fiú hamar megtanulta, hogy egy elejtett őz néha többet ér, mint bármely prédikáció.

Tizenkilenc éves volt, amikor az inkvizíció megérkezett. Fekete köpenyeik úgy nyelték el a fényt, mint rossz előjelek. A vád egyszerű volt: az öreg íjkészítő egy őzet ejtett el, és húsát egy nyomorgó családnak adta. Nem volt engedély. Nem volt feloldozás. Csak ítélet. A fiú végignézte, ahogy a mester meghal — nem kiáltott, csak a tekintete maradt a fiúén, mintha azt mondaná: emlékezz.

Aznap éjjel a vadász elhagyta Ardbogot.

A következő években járta a világot: hegyvidékeket, ahol a szél imákat tépett szét; mocsarakat, ahol a föld is hazudott; városokat, ahol az emberek éhesebbek voltak, mint az erdők vadjai. Íját maga készítette, minden darabjába belevéste az öreg mester tanítását. Nem szolgált urat, nem esküdött zászlóra. Vadászott, őrzött, néha menekült.

Egy őszi estén, mikor az erdő csendje túl mélynek tűnt, a vadász elaludt egy tölgy gyökerei között. Álmában egy várost látott: kőfalai csillogtak, tornyai fölött a nap tűzesen ragyogott. A város felett egy holló körözött, szemei úgy fénylettek, mintha ismerték volna őt. A madár károgott — nem hang volt az... inkább, egy erőteljes hívás.

Amikor felébredt, egy holló ült a közelben, és nem repült el.

Napokon át követte a madarat, erdőkön és folyókon át, míg végül elérte Innis Galliát, Trecassis megyéjét. Útja során megismerkedett egy nagy északi harcossal Kennardionnal, sok csatát vivtak meg együtt, és ezek a csaták formálták egyre erősebbé barátságukat. Torn sokat mesélt az álmáról, mivel mindketten hontalan vándorok voltak hogy együtt megkerseik a Holló városát. A Torn ekkor értette meg: nem véletlenül maradt életben. Nem véletlenül tanulta meg az íj művészetét...

Az erdő elengedte őt — de a Divine új utat jelőlt ki számára...

És a holló még mindig figyelt.